Esténként, mikor a csenddel és az álomtündérrel egyedül maradunk, átgondolom a teendőket, amik még hátravannak és mindjárt felébredek és az álom huss, elröppen. Kicsit izgalmas, kicsit félős, szorongós, a meglepetésektől ijedős és ugyanakkor nagyon megelégedős az egész. Olyan, mint amikor az újtól való félelem és izgalom nem tudja eldönteni, hogy melyik legyen erősebb.
Közben persze gondolkodom az osztálytalálkozóról is. Milyenek lesznek a lányok? Vajon érdekel-e majd bárkit a másik élete, örömei, vagy bánatai. Nem lesz-e nevetséges az egész, nem lesz-e tragikus,mikor esetleg nem ismerek meg valakit, ami könnyen előfordul... Vajon, mit gondolnak majd rólam, a rég nem látott barátaim? Hogy lehet majd csalódás nélkül találkozni negyven év után? Érdekes lesz!
Közben időnként elszorul a szívem, a bánattól is, amit azok okoznak, akiktől nem vártam volna. Sőt, nem időnként, hanem sokszor....
Pészah van, az elmélkedések ideje. Elmélkedjünk! Szép ünnepet!
