Nagy siker volt, a többség kétszer is sorban állt, szabályos sorok alakultak ki a kajáknál. Nagy öröm ez nekem. Úgy látszik, tényleg igaz, hogy előző életemben tatár fogságban voltam, éheztem és szomjaztam sokat. Most meg az etetés az egyik mozgató rugóm.
A vendégek is kitettek magukért, szóval minden volt és még maradt is bőségesen. A paprikás krumpli és a fokhagymás uborkasaláta maradéktalanul felszívódott!
Ma este elmegyünk fürödni a Hot Pondra, alacsony a tengerszint, biztosan jó lesz a víz. Jelentem, a fiúk a padlózat alapját építik! Ebből tényleg ház lesz! Matyi, mint egy erőművész hozza-viszi a gerendákat, emelget fúr, farag és tesz az értelmiségi létre. Komolyan mondom, dörgölöm a szemem, hogy igaz-e amit látok és hallok. Ez az ember egy csoda! Ha valaki ezt 10 évvel ezelőtt megjósolja, biztos kinevettük volna! Ez is egy példa, hogy soha nem késő semmit elkezdeni!