Mikor kiszabtam a sárga csillagot, hogy feltegyem magamra tiltakozásul, könnybelábadt a szemem, potyogtak a könnyeim. Ki tudja milyen sérelmek érték a lelkemet már akkor, mikor még csak petesejt állapotban voltam? Vagy mikor az Anyukám is csak ilyen állapotban volt, vagy mikor idevándoroltak az őseim Galíciából? Mikor a Nagymamámat elvitték a bonyhádi gyüjtőbe?
Mikor négy testvéred haláláról az édesapád soha, egyetlen szót sem szól? Milyen lehet? Mikor tudod, hogy soha nem születtél volna meg, ha ők nem pusztultak volna el? Milyen lehet?
András, Péter, Iván és Anna Ti meghaltatok, mert útjában álltatok valakiknek. Ti voltatok az ellenség! És az Édesanyátok, Margit is. Olyan terheket cipelünk magunkkal, amilyeneket szavakkal nem lehet elmondani, a könnycseppek, azok csak úgy jönnek és jönnek....
Most olyan időket élünk, hogy a mi országunk Parlamentjében zsidóznak. Most olyan időket élünk, hogy felszakadtak a sebek és potyognak a könnyek. Igen. Mikor megszólalt a Himnusz, zokogtam a meghatottságtól és mindentől, ami bennem feszül évek óta. NEMET mondunk a nácizmusra! Ez a mi hazánk és ez itt nem lehetséges többé ugye??
