Annak örömére, hogy végre vége a pázmándi furakodásnak, veszekedésnek és az aljas támadásoknak, talán a naplómat újra elkezdhetem írni. Hangsúlyozottan a barátaimnak és a rokonaimnak.

Volt, aki nem sajnálta az idejét és energiáját arra, hogy végigolvassa a blogomat, mert volt olyan is, akinek sok sok szabadideje volt, kiragadott néhány mondatot a szövegkörnyezetből és az aljas támadás részévé tette. Rendkívüli intelligenciára vall ez. Homályos utalások voltak a származásunkra, arra, hogy lenézzük az embereket, nem átallottak utánunk mászni Csákberénybe, kutakodni a múltunkban, de valahogy nem tudtak ezzel sem ellenünk fordítani semmit. A halálos sebeket megejtették, a beteg haldoklik…… mármint a pázmándi hangulat, a kettészakadtság, gyűlölködés miatt. Az az öngól, amit maguknak rúgtak hát az enyhe kacajt vált ki belőlem. Minden esetre a munka újra kezdődik és egy velejéig beteg falut talpra kell állítani. Szép munka lesz Móni!!!

Visszatérve a családra és rám, hát Hawaii. Építkezés, sok sok munka, szórakozás, élvezetek, sírások, napsütés, nevetés, jókedv. Főleg, sok eső. Volt egy éjszaka, mikor arra ébredtem, hogy szép nagy tócsaba (Tó Csaba, szakmunkás) van a szobámban. Volt, hogy a konyhában. A fürdőszobában mindig. Esőerdőben lakunk, ezt már néhányszor közölte velünk a természet. Ami nagyon jó, hogy nem a vadidegenek turkálnak az életünkben, hanem az általunk választott közösség tagjai.

Az általunk választott közösség hangsúlyos dolog.

Na most például hét ágra süt a napocska. Megyek teregetni! Sziasztok újra itt nálam. Köszönöm, ha elolvastok!!!