Hogy milyen volt az elmúlt év? Izgalmas. Kezdődött egy szép törökországi utazással. Folytatódott a Ricsikééknél tett látogatással. Olyan aranyosak, hogy elmondani nem lehet! Az összes gyerek és a szüleik is nagyon szuperek! Kár, hogy elmentek! Igaz, csak a Bódeni tó mellé, de az is egynapi járóföld.....Matyi meghúzta a vállát, mikor a bőröndöt felrakta a csomagtartóba, azóta is fáj neki sajnos. A MÁV még nem ismeri a bőröndszállítás egyéb módjait, majd valaki világsítsa fel őket, hogy be lehet állítani a földre is.....
Nyáron Montenegróban voltunk Anitáéknál. Nagyszerű volt. Olyan idegenvezetést és kedvességet kaptunk, ami ritkaság. Nekik ott több szálláshelyük is van, nagyon kellemesek és persze nyáron hiper-szuper időjárás van Montenegróban.
Mikor már hidegre fordult az idő Magyarországon, mi elrepültünk, mint a jó vándormadarak, Új Zélandra, a nyárba bele. Na az az ország, aminél messzebbre nem is lehet menni. Persze, hogy az én fiam ott él. Jól él. Nyugalomban, biztonságban, kiszámíthatóságban. Ott nincsenek hirtelen felindulásból hozott törvények, ott nincs idegen ellenesség, ott jókedv van és jóindulat.
A 3 diszpinty kismadaramról nem is tudok mit írni, mert vagy elkezdek bőgni, vagy önvédelemből nem is merek rájuk gondolni, vagy belegondolni ebbe a helyzetbe, amiben vagyok. Tragédia. Unokák nélküli életre vagyok kárhoztatva, azzal az én odaadó és kiszolgáló természetességemmel. Ha azt mndom, meg van szakadva bennem a szívem, lelkem, akkor nem tudjátok, miről írok. Ha azt mondom, a sors tréfál velem, akkor nem mondtam semmi érdekeset.
Olyan messze vannak, hogy 3 napig kell utazni. Olyan megterhelő, hogy azt nem lehet akárhányszor megcsinálni. Nekem többé valószínűleg nem fog sikerülni. Be kell látnom. Éveket öregedtem a 27 órás repülőúton. Kínáról ne is beszéljünk. Az is megérne egy nagyon komoly bejegyzést. Majd legközelebb.
Ezek után nem is tudom, milyen volt az elmúlt évem. Minden esetre izgalmas.
