Annyira esik az eső, hogy az már nem is eső, hanem dézsa. Itt ilyen a tél. Reggel hálóingben átbaktatunk a mezőn, ott a fürdőszoba, megfürdünk, aztán átballagunk egy másik mezőn, ott a hatalmas közösnek mondott helyiség, aminek a végén egy nagy konyha van, egy baj van vele, hogy nincs benne lámpa, vagy még nem jöttünk rá, hogy hol a kapcsoló. Utána visszaballagunk a házacskánkba, ami egy erdei menedékháznak megfelelő hely. Aztán újra visszaballagunk a wc-hez, vagy a kocsihoz. Mindezzel nem lenne baj, ha a dézsa nem lenne. Mert közben csak esik, csak esik. A vietnami háborús filmekben láttam hasonló esőt. Azt hittem, az amerikaiak túloznak. De nem.
Közben a felhőpamacsok, amik felöltöztetik a körülöttünk lévő hegyeket csak sírnak és sírnak. Közben a mi szívünk is fáj.......
