1984-ben történt az eset. December ötödikén jelentkeztem a kisfiammal a karomon, a Gégészeten. Rosszul volt szegényke, nagyon rosszul.....
A drága Kati néni, aki akkor már 3 éve volt a mi orvosunk és nagyon jó szakember volt, (mi lehet vele?) azt mondta:
-Anyuka! Ez a gyerek nagyon beteg! Én nem vállalom tovább a kezelését, ha nem operálhatom meg! Kap egy percet, hogy meghozza a döntést!
- Rendben van, mit kell tennem?
Másnap, december hatodikán délelőtt a műtő előtt ülve nagyon emlékezetes perceim, óráim voltak. Azt a szaladgálást, ordibálást és csörömpölést, ami a műtőből kiszűrődött, nem kívánom az ellenségemnek sem! Azt a látványt, ahogy a fején nagy kötéssel kitolták a kicsit a műtőből. Azt az érzést, hogy elzárták előlem 2-3 napra, mert sterilen kellett tartani, azt nem lehet elfelejteni soha!
December 24-én délelőtt hozhattam haza a kórházból. Az olyan Karácsony volt, hogy nem volt otthon egy büdös szelet kenyér sem, egyedül voltunk mi ketten otthon és a boldogságtól nem is voltam éhes.
Akkor lettem felnőtt ember. 1984. december hatodikán, Mikulás napján.
