Macesz.com

Főleg az én színház szeretetemnek van erős határa. Úgy látszik, már gyerekkoromban megutáltam a színházat, (nem szerettem, hogy közvetlen le tudnak köpni, ha úgy ültem, nagyon közel), erőltetem én ezt a vonalat, mert lássuk be, az ember lánya kicsit sznob, meg kicsit próbálkozik azzal a kultúrával, hátha a könyvön túl is van élet! Na tegnap aztán arcból hátba megkaptuk a magunkét! Jurányi Inkubátor ház, Gólem Színház. Egy volt iskola kazánházában, vagy ki tudja melyik pincehelyiségében, jó szoros sorállás után, köhögtetős porban, szépen. mint a jó úttörőket, beengedtek minket libasorban a nézőtérre, ami fekete és szürke színű, ahol szép nagy, úgy 60-70 centis lépcsőkön zerge módra felugrálva lehetett leülni a szürke székekre, - amik festékfoltokkal ékesítettek, de minimum belepisilt előttünk valaki, - jó hogy gondolnak a korombéli mozgáskorlátozottakra! Azért nagy szerencse, hogy nem kellett állni ugyebár? Por, erős fénnyel szembevilágítás az elején, lehangoló környezet és kicsinyesen nyomasztó az egész.  Már csak hab a tortán, hogy a mellettünk ülő bácsinak ordas büdös volt a szája, minimum kétszer ájultam tőle el az alatt az 50 perc alatt! Ez is semmi ahhoz képest, amennyire színvonaltalan és humortalan volt, sőt szellemtelen az előadás. Szerencsére úgy 50 perc volt az egész, mert beállt volna az agyhalál nálam! Lehet, hogy beállt, de elaludtam, vagy legalábbis ásítozni kezdtem. Ha megkérdezné valaki, miről szólt a darab, nem tudnám megmondani. Persze, mondjuk nem kell, hogy szóljon valamiről egy darab, de akkor lehessen rajta röhögni, vagy sírni, vagy az az 50 perc legyen legalább szellemes, vagy valamilyen, de ez semmilyen se volt. Egyedül a színészek jók, kár értük, de komolyan! Félreértés volt kérem!!! Akkor inkább jöjjön mondjuk egy balett. Na jó mégsem!