Kis összefoglaló gondolkodás az elmúlt évemről. Lássuk csak, hogy is volt ez?
Januárban túlestem a hatvanadikon. Sőt túlléptem elegánsan rajta. Semmi csinnadratta, meg felhajtás.
Még januárban elutaztunk Hawaiira. Kicsit építkeztünk, sokat kirándultunk, megszeretgettük az ott élő barátainkat, fogadtunk 2 filmes csapatot, 2 barátot, utaztunk velük, moziba, színházba jártunk, fürödtünk a Csendes Óceánban, hamar eltelt a 4 hónap. Májusban hazajöttünk.
Nyáron sok bepótolni valónk volt, az itt lévőket is meg kellett szeretgetni, meg ölelgetni. Augusztusban, a 42 fokban elutaztam a Csendes Óceán másik csücskébe, - (mert onnan is meg kellett néznem, hogy jó helyen van-e a Világ Vége) - Új Zélandra, a 4 fokba. Jó sokat fáztam, jó sokat bespájzoltam család érzésből. Ott is megszeretgettem, akit csak találtam, jól megölelgettem az első szülött fiamat, a gyönyörű családját, megszületett a második csodálatos unokám, aki ha lehet, még szebb, mint az eddigi legszebb kisbaba, akit csak láttam életemben. Lett mindjárt három darab nagyon jó barátnőm. Aztán az is eltelt hamar.
Itthon várt még egy nagy adag örömködés, szeretgetés, rokonlátogatás, megbeszélések, munka, némi vendéglátás, (naponta egy-két csapat), színház, mozi, betegségből egy kevés és eltelt hamar az idő. Közben volt öröm és boldogság, bánat és depresszió is. Minden belefért. Szép év volt, hasonló jókat kívánok magamnak!