Ha olvastátok Popper Péter utolsó írásait, tudjátok, mit jelent az, hogy egyébként jól vagyok. De nem is! mert tényleg jól vagyok! Jó a szállás és a fürdő, gyönyörű napsütés volt egész nap, a sötét, ködösből megérkeztünk a meleg naposba és ez így folytatódott, csak ez a hapsi ne énekelne!
Ma egy nagyon komoly témáról beszélgettünk idefelé az úton. Nagyon komoly téma az, hogy csonka családok maradnak itthon. A gyerekek elmennek, a szülők ittmaradnak és lehet sírni, meg örülni a sikereiknek, de valahogy az nincs rendben, hogy az unokák összelapítva lássanak minket nap mint nap és nagyon találékonynak kell lenni ahhoz, hogy az ember tudjon miről beszélgetni velük és fenn tudja tartani az érdeklődésüket. Anyák, apák egyedül. Vannak, akik nem tudnak soha utánuk menni, vagy meglátogatni őket. Ilyenkor mi van? Nem kéne már ezzel a témával is foglalkoznia pártunknak és kormányunknak? Mindig csak a leckéket kapjuk, de segítség sehol. Sőt. Továbbra is sokan mennek el. Tegnap egy sült bolond politikus azt találta mondani, hogy nem kellett volna az a liberális abortuszpolitika a Kádár korszakban, akkor most többen lennénk! Na igen! Ez a hárítás művészete. Talán előállhatna valaki a számokkal, hogy hány gyerek ment el és hány szülő halt bele a bánatba!
