Azt hittem, már annyiszor voltam ott, hogy nem tévedek el, pedig de.
Miután odataláltunk a helyünkre, lévén a harmadik emelet, a kivetítő vásznon nem láttuk a Fisher Iván fejét, csak a kezét, ahogy magyarázta nekünk az a drága ember, hogy a madarak milyen hangokat adnak ki és a következő negyedórás mű a madárhangokon alapul, hallgassuk olyan füllel, ha lehet. (Messiaen: Egzotikus madarak volt a címe)
Érdekes volt. Matyi szerint, ha most betévedne ide pár madár, nagyon csodálkozna, hogy hol van. (tényleg)
Aztán jött egy szelíd óriás, aki a Roger Muraro, aki olyan szépen zongorázik, ami nagyon ritkaságnak számít. El lehetet ámulni a hosszú, kitartott hangokon, a tiszta játékon és a szép kivitelezésen. Nem hiába tapsoltuk vissza őt többször. Matyi szerint ez a (t)Ravel egy jó zeneszerző.
Aztán Brahms egyik szimfóniája alatt elkezdtem köhögni és nem tudtam abbahagyni. Biztos a sors akarta, hogy a harmadik tétel vége felé elinduljunk haza a sűrű havasesőben és ne araszoljunk órákig, míg kijutunk a hídra.
Jövő hónapban Mozart!!!
