Tegnap vagy 5 órán keresztül áztattuk magunkat Agárdon a vízben. Lacika, Marcsika annyira fontos személyek az életünkben, hogy megállás nélkül jönnek a témák, befejezni nem lehet, születnek a közös tervek, az a "vérszerződés" , ami köztünk van, megbonthatatlan.
Közben tornyosulnak a halmok. Papa ma egész nap, fényképeket néz. Nosztalgiázik és kincseket talál. Én közben a mélyhűtőből halászott maradékokból úgy cirka 6 fogásos kaját főztem. Így is marad annyi, hogy győzze a Nádas klán megenni a maradékokat!.
Na tényleg, vagy vendéglátós, vagy boltos voltam előző életemben, már megfejthetné valaki ezt!
Közben kapok lelki kezelést is, Papa nevel és a nyugalmát megpróbálja átragasztani rám, és ez is működik. Talán már nem rettegek a 21 órás repülőgépen való ücsörgéstől. Vagy mégis? Talán ez már nem rettegés, hanem egészséges izgalom?
