Gondoltam, ha Forma-1, akkor visszafelé a repülőtérről, nem lesz könnyű hazajönni. Tévedtem, odafelé voltak millió százezren, mert a futam után indult haza Pöstre mindenki, sőt az olasz és román vendégmunkások akkor értek ide .
Belekóstoltam a reptér feelingbe, beleéltem magam az utazásba, elmúltak a félelmeim, a várakozás izgalma maradt! Hurrá! Azért, könnyű dolgom van. A gyerekek szeretettel és minden egyébbel várnak. Összevásároltak nekem ágyat, meg nagyon kényelmes fotelt is, látom, hogy várnak, érzem, hogy szükségük van rám, és ez így együtt biztonságot nyújt nekem és erőt ad a hosszú úthoz. Kellemes bizsergéssel várom a megpróbáltatásokat! Milyen jó lesz a kisunokámat felemelni és megölelni! A szüleiről már nem is beszélve. Nem láttam őket 2 éve. Nem készítették fel a korosztályomat ezekre a csapásokra. Pszihológust kellett volna állítani minden árva szülő mellé, de nem olyat, aki még rádhányja a múlt összes elkövetett hibáit, mert az a hülye kategória, aki nem segíteni akar, hanem bedöngölni.
A Forma-1-re visszatérve, a csokibaba nyert, aki egy zseni, és hát ki is lehetett volna ezen a gyönyörű napon a második, és ezzel a világranglistán is a második? Kimi Raikkonen! Hurrá!!! Ügyes voltál Kimi! Nem lehetne néha egy mosolyt kapni??? Olyan kis gödröset, amilyen van neked néha?
